A kulcs nyikorogva fordult el a zárban, majd az ajtó kinyílt és Caleb belépett rajta. Fáradt volt, nyúzott és éhes. Mímir azonnal farokcsóválva sietett gazdája elé, mire a férfi elmosolyodott és leguggolt hozzá, miközben ledobta az ajtó mellé a vállán lógó táskát.
– Na mi az, öregem, minden rendben volt idehaza? Ellie merre van, elaludt? – kérdezte, miközben az eb nyakát vakargatta, majd felegyenesedett. – Eleonore? Itt vagy?
Nem kapott választ. Körbejárta a lakást, de nem találta sehol. Kutyája végig hűségesen követte, és néha aprókat mordult, mintha elégedetlenkedve mesélné a nap eseményeit. Végül Caleb a konyhapulton megpillantotta a rövid kézzel írt üzenetet.
„Elmentem beszélni pár emberrel. Amit tegnap éjjel mondtam, szigorúan titkos. Mímirt kétszer is megsétáltattam, egyszer nem sokkal négy után, úgyhogy te csak pihenj és vacsorázz. Csináltam neked spagettit paradicsomszósszal és húsgombóccal. Amint tudok, visszajövök.”
Caleb újra és újra elolvasta a gyöngybetűkkel írt szavakat és megrázta a fejét. Ellie előző éjszaka hajnali kettő után egy kicsivel érkezett, sebesülten, ziláltan, zúzódásokkal borítva. Caleb iszonyatosan leteremtette, majd főzött neki egy bögre forró csokoládét, leültette és a nő részletesen elmesélt mindent. Caleb a történet végén már csak kínjában tudott nevetni, aztán elzavarta Ellie-t lezuhanyozni, majd beküldte a saját ágyába aludni, míg ő a kanapén dőlt el.
Reggel, mikor felébredt, a nő még békésen aludt. Elvitte Mímirt egy reggeli sétára a szokásos útvonalra. Hazaérkezésükkor Ellie már a konyhában sürgött-forgott és „Szendvics à la Thompson”-t csinált, ami két szelet sonkából, egy szelet sajtból, egy tükörtojásból és paradicsomkarikákból állt. Ehhez vágott még zöldségeket, amiket szigorú tekintettel beletraktált Calebbe, majd megígérte, hogy nyugton marad és nem megy sehová, mielőtt a férfi elindult a Tűz Birodalma felé.
Megnézte az időt a telefonja kijelzőjén. 17:03 volt. Aztán Mímirre pillantott, és szomorúan elmosolyodott.
– Egyszerűen nem képes a hátsóján maradni. Most mondd meg… – sóhajtott fel. – Vacsorázunk egyet, aztán leviszem a szemetet és csinálunk egy élő adást, mit szólsz?
Ezzel kivette Ellie spagettijét a hűtőből és megmelegítette, közben pedig megtöltötte Mímir tálját kutyatáppal. A rövid, de tartalmas vacsorához egy animációs sorozat egyik részét nézték, amiben egy ősember és egy dinoszaurusz küzdenek társakként, vállvetve, hogy túléljék a kegyetlen vadont.
– Figyeled, micsoda félelmetes páros? – kérdezte Caleb megbökve a kutyát a könyökével. – És még saját beállásuk is van, Agyar hátraveti a fejét és felüvölt, miközben az Ősember a hátán ül és a magasba tartja a lándzsáját. Abszolút filmszínház!
Szőrös cimborája csak rásandított, majd megrázta a fejét és elfordult. Caleb felkuncogott és megveregette a hátát.
– Tudom, tudom, ha én rád ülök, belehalsz. De begyakorolhatnánk valami menő pózt. Mondjuk ülhetnél te az én hátamon! – Jót derült a saját viccén, közben pedig felkelt a kanapéról és kivitte a tányért az evőeszközökkel a konyhába.
Egy perccel később már cipőben állt az ajtóban, kezében a szemeteszsákkal. A kutya felemelte a fejét a kanapén és kissé megbillentette oldalra, miközben gazdája kinyitotta az ajtót.
– Mindjárt jövök, pajti. Csak egy gyors szemétkör, ígérem.
Ezzel kilépett a folyosóra és megfordult. Az átellenes ajtó épp ekkor nyílt ki és Caleb szomszédja kilépett rajta. A férfi még csak az ötvenes évei végén járhatott, de a haja már teljesen ősz volt. A rosszul szabott ruhák alatt könnyű volt átlagosnak látni, de Caleb tudta, hogy Anthony Bianchi ereje nem tűnt el az egyenruhával együtt. Még mindig alaposan oda tudott csapni, ha arra került a sor.
– Tony! Mi a helyzet? – tudakolta mosolyogva miközben végigmérte az öreget és meglátta nála az övéhez hasonló szemeteszsákot. – Adja azt ide, leviszem, ne maga fáradjon vele!
– Áh, szarni bele Caleb, legalább ennyit mozgok. Úgyis mindig a tévé előtt rohadok. – morogta a férfi majd ahogy egymás mellé értek, megveregette a testes férfi vállát. – Köszönöm, hogy múltkor rendbe raktad a gépem. Anette-tel azóta már vagy ötször volt videóhívásom. A pici szépen nő, a férje még mindig egy egoista balfasz de ha a lányom szereti, akkor együtt tudok vele élni.
Együtt baktattak lefelé a lépcsőn és Calebnek különös gondolata támadt, ami mosolyt csalt az arcára és nem tudta elhessegetni a fejéből. Tony pont úgy haladt lefelé, óvatoskodva, minden lépcsőt megfontolva, mint Mímir. Hirtelen megjelent a kép a fejében, az öreg kutya a vénember ingében, amint Anthony Bianchi hangján magyarázza, hogy mostanság a kutyatáp minősége sokat romlott.
– Tudja, a világon sok emberről lehet azt mondani, hogy egoista, vagy balfasz. De az a helyzet, hogy a legtöbbjük nem akar rosszat. Néha csak más perspektívából látják a világot.
– Ez egy újabb Caleb Monroe-féle bölcsesség? – kuncogott a veterán.
– Mondhatjuk úgy is. A lényeg, hogy egy kicsit úgy érzem, már előre berakta szerencsétlen fickót egy skatulyába, csak mert a lányával randevúzott.
– Nos, nem mondom, hogy nincs igazad. De ez az apák dolga. Ha valaki rá akar feküdni a lányomra, akkor kutyakötelességem pokollá tenni az életét.
Leértek a bejárathoz és a hátsó ajtó felé fordultak, amely a sikátorba, azon keresztül pedig a szeméttárolóhoz vezetett. Caleb kinyitotta az öregnek az ajtót, megvárta, amíg kiér majd követte.
– Csak azt mondom, hogy az ürge… Hogy is hívják?
– Roy McAvoy. – Tony szinte köpte a szótagokat. – Még a neve is idegesítő.
– Szóval lehet, hogy szegény Roy nem rossz ember, csak már előre beskatulyázta, így bármit csinál, az automatikusan károsnak tűnik. Gondoljon csak bele, ez olyan, mint a nagyító meg a hangyák.
– Ne haragudj a szóhasználatért, de mi a fasz? – röhögött fel az öreg miközben mindketten behajították a zsákokat a kukába.
– Nos, ha fog egy nagyítót, és mindenütt csak megégett hangyákat lát, nem biztos, hogy a hangyák voltak idióták. Lehet, hogy maga tartja túl közel vagy rossz szögben a nagyítót.
– Öregem, neked könyvet kellene írnod.
– Szeretem két lépéssel távolabbról szemlélni a dolgokat. És az embereket.
A szeméttárolótól a lépcsőházig Tony csendben nézett maga elé, mintha megrágná az elhangzott gondolatokat. Amikor elindultak felfelé, elmosolyodott.
– A hasonlatod meglepően nagy hülyeség, de értem, mire akarsz kilyukadni. Lehet, hogy átgondolom a dolgot.
– Nagyon helyes! – Bólogatott Caleb elhivatottan. – Adjon egy esélyt szegény Roy McAvoynak és lehet, hogy kiderül, hogy egy nagyszerű fickó, aki boldoggá teszi a lányát és szereti az unokáját.
– Fiam, hidd el, ezen a ponton már elég a nyálas dumából. – mondta Tony ahogy felértek az emeletükre, de mielőtt belépett volna a lakásába megbökte szomszédja vállát. –Mondd csak, az a helyes lány, akit olyan gyakran látok itt. Ő a barátnőd?
– Nem… – Caleb érezte, ahogy hirtelen elöntötte arcát a forróság.
– Miért nem? Látom rajta, milyen boldog, mikor jön. Bár ma mikor vitte a kutyát, eléggé gyűröttnek tűnt. Mint akit megkergettek a tálibok.
– Higgye el, aggódom is érte. De megfogadtam magamnak, hogy nem hívogatom.
– Aztán miért nem?
– Mert az a mániája, hogy ő egy erős nő, akinek nem kellenek testőrök.
– És te is így gondolod?
– Egyáltalán nem. De egy férfi dolga az, hogy elfogadja a nők döntéseit anélkül, hogy egyetértene velük.
– Ha egyszer megházasodsz, boldog lesz a nejed. No, én akkor megyek tévézni. Szép estét, Caleb!
– Jó szórakozást, Tony!
Végignézte ahogy a szomszédja bezárkózik a lakásába, majd ő is követte a példáját. Ahogy az ajtó becsukódott, Mímir felkapta a fejét a kanapén, majd látva gazdáját csóválni kezdte a farkát. A férfi lerúgta cipőjét és odasétált kutyájához.
– Te mindig örülsz nekem, mi? – kérdezte szeretettel teli hangon, miközben odahajolt hozzá és a homlokát az ebéhez érintette. – Mit meg nem adnék, ha még száz évig velem lehetnél… Vagy csak tízig.
Ezzel felegyenesedett és elindult a dolgozószobája felé. Bekapcsolta a gépet és ránézett az órára. Tizenhat perc volt még hatig. Elindította a böngészőt, majd belépett az élő adásaihoz tartozó e-mail-fiókba. Több levelet is kapott, nagyrészt csak szemetet, de volt köztük egy, amelynek már a tárgyát is egy teljes percig bámulta, mielőtt rákattintott.
Tárgy: SiegmeyerTesó adományt küldött
„Kedves IgavonóVad,
az egyik néződ, SiegmeyerTesó adományt küldött számodra 1500 dollár értékben.
A feladó a következő üzenetet csatolta:
Iga! Tesó! Egy ideig nem tudom majd nézni a streamjeidet. Kicsit hirtelen felborult az életem. Találtam valamit, viszont ez olyan dolog, amit nem tudok csak így leírni! Vigyázz magadra, amint tudok visszatérek a chatszobádba! Utóirat: Nem tudom, hogy mi, de valami történni fog. Maradj otthon ma este. Nyolc körül pedig kifejezetten. Kérlek. Üdv: Andor”
Caleb újra és újra elolvasta az üzenetet. A hatodik alkalommal sem lett több értelme. Ránézett az adományozó oldalra. Nem átverés volt, és nem is vicc. Az összeg valóban szerepelt a rendszerben. Mellette Andor teljes neve. Andor Urban. Ízlelgette egy darabig a nevet. Az oldalon azt is látta, hogy be lehet pipálni azt az opciót, hogy a kedvezményezett ne lássa a küldő valódi nevét. Ismerve SiegmeyerTesó stílusát, elkezdett azon gondolkozni, hogy vajon szándékosan csinálta-e, vagy csak nem vette észre a lehetőséget.
Felállt a székéből, kinyitotta az ablakot és rágyújtott. Érezte, ahogy a gondolatai egyre mélyebbre merülnek a kérdésben, de tudta, hogy valódi válaszok helyett csak találgatásokra és alaptalan magyarázatokra bukkanhat.
– Összeesküvés-elméletek. – mondta ki hangosan, majd beleszívott a cigarettájába. – Repülők, német politikusok, okkult gyilkosságok, kék kristályok és egy fickó, aki észrevesz dolgokat, de nem örül annak, amit lát.
Hátrapillantott a válla fölött és nézte, ahogy Mímir átfordul a hátára. Elmosolyodott, majd újra kipillantott az ablakon.
– Ha ez most egy kémfilm lenne, hamarosan következne az első nagy akciójelenet. – Hallgatóság híján magának mondta, majd kihajolt az ablakon és végignézett a tűzlépcsőn azt várva, hogy egy öltönyös férfi felrohan rajta, hogy átadjon neki egy táskát.
De nem történt semmi. Hallotta az utca zaját. A sikátorban egy hajléktalan tolt maga előtt egy kocsit, a távolból pedig átszűrődött a parkban zajló ifjúsági kosárlabda-mérkőzés zenéje. Elnyomta a cigarettáját és becsukta az ablakot. Leült a gépe elé, és ahogy máskor is, elindította az élő adást.
A visszaszámláló ezúttal is öt perctől indult, de Caleb nem nézte végig, ahogy a nézőszám lassan emelkedik. Megnyitotta a Star Empires-t, betöltötte a legutóbbi mentését, majd ellenőrizte a beállításokat. Mikor a bal oldali képernyőn a számláló elérte a nullát, visszaváltott a kameraképre és megigazította a fülhallgatót.
– Üdvözlök mindenkit a karám sötétebb oldalán! – köszöntötte a nézőket, aztán zavartan megvakarta szakállát. – Ma nincs ünnepélyes felvezetés. Eredetileg nem terveztem streamelni, ezért nem készültem semmilyen történelmi ténnyel. Nem tudom, ki született ezen a napon, milyen találmányt mutattak be, vagy melyik repülő zuhant le. Utóbbi talán jobb is. A lényeg, hogy Augusztus hónap 14-dik napján vagyunk.
A beszélgetőfal szinte azonnal életre kelt.
KalózGoblin: MI TÖRTÉNT A TÖRTÉNELEMÓRÁVAL
KalózGoblin: ki vagy és mit csináltál Igával
KolbászTizedes: Csak beköszöntem. Csá, Gombóc.
Caleb elmosolyodott.
– Szia, Kalóz! És szép estét, KolbászTizedes! Remélem, ma senki nem veri egymást félholtra a kocsmában. Ha mégis, ne felejts el előbb szünetet tartani. A munkavállalói jogaid fontosak.
Evan nem válaszolt, feltehetőleg valóban csak arra volt ideje, hogy beköszönjön és már vissza is rakta a telefonját a zsebébe. Caleb végigfuttatta tekintetét az aktív nézők listáján. FirkaFej neve nem szerepelt rajta. SiegmeyerTesóé sem, bár erre számított. Andor különös üzenete még mindig ott motoszkált a fejében, de nem akart beszélni róla. Nem tudott volna mit mondani azon kívül, hogy egy internetes ismerőse másfél ezer dollárt küldött neki azért, hogy figyelmeztesse valamire, amiről maga sem tudta, hogy micsoda.
– Firka kétszer is elvitte Mímirt sétálni, ezért valahogy maradt annyi energiám, hogy ne csak beájuljak a kanapén. – Magyarázat közben átváltotta a közvetítést a játék képére. – Szóval ma nincs történelemóra, nincs nagy társadalmi értekezés, nincs összeesküvés-elmélet. Csak én, ti és egy galaxis, amit a pikkelyes űrlovagjaim nevében hamarosan lángba borítunk.
KalózGoblin: az oktatás hanyatlása élőben
KalózGoblin: de a pikkelylovagokat elfogadom
– Tudtam, hogy megérted. – Végül annyira zavarni kezdte az ügy, hogy úgy döntött, mégis mond pár szót. – Amúgy képzeljétek el, SiegmeyerTesó egy darabig nem lesz velünk. Küldött ma egy üzenetet, hogy épp személyes gondjai adódtak. Nagyon rejtélyesen azt is hozzátette, hogy ma este nyolckor valami nagy dolog fog történni.
KalózGoblin: A rejtélyes mocsok
– Ugye?
KalózGoblin: Ennyi? Semmi mást nem írt? Csak hogy valami történni fog?
– Csak ennyit. – morogta Caleb. – Na de… Űr-gyíkember-lovagok!
A következő két órában folytatta a Birodalmi Keltető terjeszkedését. Sir Pikkelyhátú flottája elfoglalt egy stratégiailag fontos csillagrendszert, noha a csata után több hajója is olyan állapotban maradt, hogy puszta jóindulat tartotta őket egyben. Új kolóniát alapított egy mocsaras bolygón, melyet Hüllőhátnak nevezett el, majd hosszú perceken át próbálta megmagyarázni, hogy a név nem lusta, hanem hagyománytisztelő.
A chat a szokottnál csendesebb volt. KalózGoblin időnként megjelent, hogy kifogásolja Caleb gazdasági döntéseit, majd hosszú percekre eltűnt, feltehetőleg azért, mert David kötötte le a figyelmét. Evan nem írt több üzenetet. Eleanore neve egyszer sem jelent meg. Caleb próbált nem gondolni rá.
Elvégre Ellie felnőtt nő volt. Újságíró. Tudott vigyázni magára, még ha az elmúlt huszonnégy óra minden bizonyítéka az ellenkezőjére utalt is. Megígérte, hogy visszajön, amint tud. Nem akarta hívogatni, nem akarta azt az érzést kelteni benne, hogy ellenőrizni próbálja. Így hát inkább erőműveket épített, kutatóhajókat küldött az ismeretlenbe és igyekezett megakadályozni, hogy egy frissen meghódított bolygó lakossága fellázadjon.
Mímir végig a számítógépasztal mellett feküdt. Néha felemelte a fejét, amikor Caleb hangosabban nevetett vagy bosszúsan felkiáltott egy rosszul sikerült csata miatt, aztán visszafeküdt. Nem sokkal nyolc előtt azonban feltápászkodott, nyújtózott egyet és odaballagott a dolgozószoba ajtajához. Karmos mancsával kétszer végigkapart rajta.
– Mi van, meguntad a társaságomat? – kérdezte Caleb, miközben továbbra is a csillagtérképet figyelte.
Mímir újra megkaparta az ajtót.
– Jó, jó, értem a célzást.
Caleb felállt, kinyitotta neki az ajtót és félreállt. A kutya kisétált mellette, majd a nappali irányába indult anélkül, hogy hátranézett volna.
– Áruló – mondta utána Caleb, aztán becsukta az ajtót és visszaült a gép elé.
Éppen egy idegen birodalommal próbált kereskedelmi megállapodást kötni, miközben a másik kezével a csillagtérképen a határuk közelébe vezényelte a flottáját. Nem tartotta képmutatásnak. Inkább elővigyázatos diplomáciának.
KalózGoblin: Iga, azok látják, hogy odaküldted a hajókat
– Nem küldtem oda őket. Véletlenül arra járnak.
KalózGoblin: negyven hadihajó
– Nagyon társaságkedvelő hajók.
Caleb felkuncogott, majd a monitor jobb alsó sarkába pillantott. Az óra 20:13-at mutatott. Tizenhárom perccel múlt nyolc. Eszébe jutott Andor figyelmeztetése, és néhány másodpercig mozdulatlanul nézte a számokat.
– Nos, úgy tűnik, SiegmeyerTesó jóslata nem jött be – mondta végül. – Elmúlt nyolc, a világ még nem ért véget, és egyetlen fekete öltönyös kormányügynök sem próbált megölni. Kissé csalódott vagyok.
KalózGoblin: adj nekik időt
KalózGoblin: new yorki forgalom
– Igaz. Lehet, hogy dugóba kerültek.
Visszafordult a játékhoz, de a képernyő hirtelen elmosódott előtte. Pislogott néhányat, majd megdörzsölte a szemét. A csillagtérkép élesebb lett, de csak egy pillanatra. A fénypontok hosszú csíkokká nyúltak, mintha valaki végighúzta volna őket a fekete háttéren. Caleb megrázta a fejét.
– Azt hiszem, túl sokáig bámultam a monitort.
A vízért nyúlt, de rosszul mérte fel a távolságot. Keze eltalálta a pohár oldalát. Az megbillent, végiggurult a lapon, majd leesett a földre.
KalózGoblin: minden rendben?
KalózGoblin: Iga?
– Igen, csak… – Caleb elhallgatott.
Hirtelen úgy érezte, mintha a padló elmozdult volna alatta. Nem egyszerűen megremegett vagy megbillent. Lassan oldalra fordult, magával húzva a széket, az asztalt és az egész lakást. A gyomra összerándult. Megmarkolta az íróasztal szélét és lehunyta a szemét, de ettől csak rosszabb lett. A sötétségben úgy érezte, mintha zuhanna. Kinyitotta a szemét.
A három monitor fénye bántóan erős volt. A számítógépház zúgása felerősödött, mély, szabálytalan dübörgéssé vált.
– Semmi baj… – Caleb hangja rekedt volt. – Csak egy kicsit…
Nem tudta befejezni. Elengedte az asztalt és fel akart állni. A szék hátragurult alatta, kerekei nekicsapódtak a falnak. Caleb térdei megremegtek, de sikerült talpon maradnia. Egyik kezét az asztallapra támasztotta, a másikat a homlokára szorította.
KalózGoblin: IGA MI A BAJ
KalózGoblin: válaszolj
KalózGoblin: Iga???
Caleb a jobb oldali monitorra nézett. Látta Hannah üzeneteit, de a betűk összefolytak. Szólni akart, ám mire kinyitotta a száját, már azt sem tudta, mit akart mondani. A padló hirtelen elindult felfelé, a monitorok fénye egyetlen vakító fehér folttá olvadt össze.
Aztán elsötétült előtte a világ.