Evan leparkolta a terepjáróját a Silas utca és az Alston körút sarkán az ott álló általános iskola üres parkolójában, majd kiszállt. Kikapta a csomagtartóból a hátizsákot, amit egy éve tett be, mikor Calebbel túl sokat beszélgetett arról, hogyan próbálnák túlélni az esetleges zombiapokalipszist. Ezután gyors léptekkel átkelt az úton és a túloldalon megkerülte a sarkot. Meghúzódott egy ház takarásában, onnan lesett ki.
– A picsába – morogta magának.
A benzinkút úgy hatvan méterre lehetett. Innen csak a hátulját látta. A rejtekhelyéről öt csoportot számolt össze, mindegyikben legalább négy embert, fegyverekkel. Kocsik mögött húzták meg magukat és úgy zárták körbe a célterületet, hogy ne juthasson ki senki anélkül, hogy ne vennék észre. Feltételezte, hogy egy hatodik csoport még lehet a kút másik oldalán, de meg akart bizonyosodni róla, így visszafordult, átugrott egy alacsony kerítés fölött és megkerülte a földszintes házsort. Ahogy kibukkant a házak mögött, átosont a Sweetwater Egészségügyi Központ kerítéséhez és onnan vette újra szemügyre a terepet. Félelme beigazolódott.
Először megerősítette a gyanúját a hatodik csoportról. Pontosan huszonöt embert számolt össze, közülük legalább tizenkilencnél fegyver volt. Férfiak és nők. Aztán a benzinkútra nézett, mire felszaladt mindkét szemöldöke.
Evan bemászott a kerítésen és elsietett a túlsó sarokra. Minél több szögből akarta látni az épületet. Elért egy olyan pontra, ahonnan rálátott a benzinkút kirakatára. Azonnal felszaladt mindkét szemöldöke.
Valaki belülről lefedte a kirakatokat. Polcokat toltak eléjük, telepakolták, meglepő alapossággal, valamint a bejárati ajtót is lefedték, hogy az üvegen át senki ne lásson be. Míg nézelődött, egy újabb platós autó érkezett. Ketten a fülkéből ugrottak ki, hárman a jármű hátuljáról szálltak le.
– De gyorsan terjednek a hírek… – elégedetlenkedett Evan az orra alatt.
Majd kinyílt a benzinkút bejárati ajtaja és kilépett egy magas, nyurga, erősen kopaszodó alak. Farmernadrágot, sportcipőt és egy undorító színű narancssárga inget viselt, rajta sárga pálmafákkal. Evan azonnal felismerte, pár napja járt nála a bárban. Trevor Matthews. Sűrű szakálla volt.
A vén alkoholista kiköpött az ajtó mellé, amit lábával megtámasztott, aztán felemelt egy dupla csövű puskát és két kézre fogta.
– Trevor! Veled nincs bajunk! – kiáltotta az egyik fegyveres a kocsija mögül. – Csak add át az ocsmány szörnyet és a démonkurvát!
Trevor hangosan felröhögött, ami leginkább egy elnyújtott rekedt nyerítésre hasonlított.
– Kurva vicces vagy Jeff! Hadd tisztázzam az újaknak a helyzetet, mert látom, hogy jöttetek még! – vicsorodott el. – Aki a bejárat közelébe jön, annak olyan lyukat durrantok a hasába, amin egy vak retardált is keresztül tudna dobni egy teniszlabdát! Szóval kibaszottul gondoljátok át, ti suttyó parasztok, hogy megéri-e nektek az oly imádott Istenetek elé járulni, ha már annyira az ő nevében akartok ti gyilkolászni!
Mintha ezzel szeretné hangsúlyozni mondandóját, újra kiköpött maga elé, majd visszatért a benzinkútba.
Evan nagy levegőt vett. Ha Marnie ott van, nincs egyedül. Nem vitték el. Előkapta a mobilját és tárcsázta a lány számát, de nem kapott vonalat. Az internetszolgáltatás sem működött. Kezdett feszültté válni, de hirtelen támadt egy ötlete. Elővette hátizsákjából a távcsövet és pásztázni kezdte a kút oldalát és kirakatát. Hamar megtalálta a táblát rajta a telefonszámmal.
Trevor nyers, szexista, és jó eséllyel a legnagyobb seggfej volt, akivel Evan valaha találkozott. De ő is katona volt valaha, és a helyi roncstelepet vezette. Nem volt ostoba. Egyszerűen úgy döntött, hogy a bolygó minden emberének első számú antagonistája lesz. És valami rohadt okból tisztelte Evant.
Gyorsan bemagolta a számot és elindult az egészségügyi központ főbejárata felé. Amint belépett, elsápadt. Odabent többen is sebesülten ültek. Egy goblin külsejű alak lőtt sérülését épp próbálták ellátni. Ránézett az orvosokra, akik elkeseredetten harcoltak. Mások már bekötözött sérülésekkel ültek a váróteremben. A vérszag megcsapta az orrát, a fájdalmas nyöszörgés agresszívan benyomult a tudatába és elnyomott minden más gondolatot. Egy pillanatra megremegett a lába. A szoba látványa elkezdett elmosódni. Egy nővér odalépett hozzá. Egy félszerzet ült ott bekötözött vállal, egy ork kötést szorított a mellkasán, egy törp karja pedig gipszben volt. És még sokan mások.
– Hozott valakit?
– Mi? – Kérdezte a katona kótyagosan.
– Azt kérdeztem, hozott valakit?
– Nem… Mi folyik itt?
– A környéken mindenhol kitört a pánik. Pár vallási fanatikus elkezdett hülyeségeket terjeszteni. Olyasmiket, hogy ezek a szerencsétlenek, akik megváltoztak, szörnyek. Futótűzként kezdett el terjedni az őrület. Egyre többet hoznak be.
Ekkor kinyílt Evan mögött az ajtó és egy alak sietett be, egy démoni külsejű nővel a karjaiban. A bőre obszidiánfekete volt, halántékából pedig fehér szarvak íveltek hátrafelé. Súlyosan vérzett.
– A feleségem! Meglőtték a feleségem! – üvöltötte a férfi.
A nővér azonnal odasietett, megnézte a sebeket, aztán egy hordágyat húzott oda.
– Tegye le! – utasította a férjet, majd a pulthoz sietett, és mondott valamit a recepciósnak.
Mindeközben Evan az aggódó alak mellé lépett.
– Megőrült mindenki… A rendőrség fel se veszi a telefont. Nem segít senki… Kérem segítsenek! – kiabálta a férj a pult felé.
A szó kirántotta Evant a kábulatából. Körbenézett és odasietett a pulthoz.
– Használnom kell a telefonjukat – jelentette ki határozottan.
A pult mögött ülő nő ránézett az arcára és olyasmit láthatott, aminek köszönhetően nem tett fel kérdéseket. Két kézzel megragadta a készüléket és felrakta olyan helyre, ahol a katona könnyen elérhette, mire az azonnal felkapta a kagylót és tárcsázni kezdett. A vonalat a második csörgés után vették fel.
– Haló? – Marnie ijedten szólt bele.
– Aranyom, ne vedd fel a telefont! – hallatszott hátulról Trevor.
– De Evan azt mondta, ha csörög vegyem fel!
– Így van, jól mondod – szólt végre bele Evan.
– Evan! – kiáltott Marnie boldogan.
– Campbell? – kérdezte hátulról a vénember.
– Figyelj Marnie, ki tudsz tenni hangszóróra?
– Máris… Én… – A hangja elakadt egy pillanatra. – Nem tudom, hogy kell ezen, ne haragudj!
– Mit akar az Őrmi? – kérdezte Trevor Evan egykori rangjára utalva.
– Hogy hangosítsam ki, de nem tudom, hogy ezen hogy kell.
– Na várj csak… – Pár másodpercnyi csönd következett. – Ti fiatalok meg az okostelefonjaitok.
Hirtelen jött egy kattanás és megváltozott a vonal minősége.
– Őrmester? – recsegte az iszákos.
– Trevor… Életemben nem örültem még így a hangodnak.
– Figyelj, egy kis slamasztikában vagyunk…
– Tudok róla, itt vagyok az egészségügyi központban.
– Hányan vannak ezek a szarrágók?
– Úgy harmincan lehetnek jelenleg, de mintha gyülekeznének.
– Egyik sem akar meghalni, de ha elegen lesznek megpróbálnak betörni.
– Én is ettől tartok – morogta Evan. – Trevor, csak a puskád van?
– Van még egy revolverem és egy félautomata pisztolyom is.
– A pumpáknál nem láttam kocsit, hol parkoltatok?
– Az északi oldalon.
– Mivel vagytok?
– Egy platóssal. Jack fiam nem fér be egy rendes kocsiba.
– Értem… – Evan elgondolkodva megvakarta az állát.
– Nos? Van ötlet?
– Trevor, bocsánat, de meg kell kérdeznem valamit.
– Mondjad.
– Jack is ott van, ugye?
– Igen. – A válasz nem Trevortól jött, hanem egy elképesztően mély és öblös hangtól.
– Jack, helló… – Evan bizonytalanul mondta ki a szavakat. – Odakint azt mondták, hogy van bent egy ocsmány szörny és egy démonfattyú. Az utóbbit tudom, hogy Marnie-ra értették.
– Kösz… – hallatszott Marnie hangja.
– Később majd rálépsz a lábára ezért, aranyom. Most felméri a készleteinket – korholta le Trevor a lányt – Most az Őrmester leltárt csinál arról, mivel tudunk harcolni. Ha jól értem az a kérdés, hogy Jack fiamból mi lett, ugye?
– Igen – válaszolt a katona.
– Ilyen dögnagy bikaember – mondta Trevor büszkén. – Az az izé tudod, ami azt az útvesztőt védte.
– Minotaurusz, apu – mondta Jack a háttérből.
– Definiáljátok a dögnagyot.
– Lehajtott fejjel kell járnom, hogy ne akadjon be a szarvam a plafonba.
– Tehát nagyjából két és fél méter, plusz szarvak. Oké. Adjatok egy percet.
A recepciós, aki végighallgatta Evan oldaláról a beszélgetést, bizonytalanul nézett rá, mire a férfi odafordult hozzá.
– Elnézést!
– Igen? – kérdezte a nő bizonytalanul.
– A barátaim bent rekedtek egy benzinkúton. Az épületet körbevették fegyveresek. – A hölgy arca teljesen elsápadt. – Nem gond, ha egy kicsit stoppolom a vonalat?
– Van még kettő, a mobilhálózat meg leállt teljesen, nem nagyon jönnek hívások – mondta a nő. – Tud nekik segíteni?
– Épp ezt próbáljuk kitalálni.
– Meghülyült a világ. Szinte már várom, hogy a Kool-Aid emberke áttörje a falat.
Evan szeme pár másodpercig vadul járt, ahogy gondolkozott, aztán újra felemelte a kagylót.
– Jack?
– Igen?
– Szerinted át tudnál menni egy falon?
– Mármint egy ajtón?
– Nem, egy falon. Tudod… – Evan hangosan felkuncogott. – Oh yeaaah!
A vonal túlsó végén teljes csend honolt, majd Trevor hangosan röhögni kezdett. Evan már épp kezdte elszégyellni magát, mikor a vénember megszólalt.
– Őrmester, ez marha jó volt! Ha kijutunk, újra hallanom kell ezt a hangot!
– Jack? – kérdezte a katona kissé türelmetlenül.
– Még soha nem próbáltam.
– Akkor rohadtul leteszteljük. Nézd meg a falat, ami a személyzeti helyiség felé vezet. Vegyél lendületet és rohanj át rajta.
– Csak átütni?
– Nem. Teljes erőből rohanj neki. – Most már egy bestia vagy. Érezd a bestiát. Légy a bestia!
Csend. Aztán dübörgés hallatszott. Végül pedig olyan hangok szűrődtek át a vonalon, mintha egy épületbontás területén lett volna a készülék. Végül köhögés következett, majd Marnie megszólalt.
– Áttörte! De miért?
– Figyeljetek… Van egy nagyon őrült tervem.
Három perccel később lerakta a telefont és megszólította a recepciós hölgyet.
– Mondja csak, vannak itt mentősök?
– A legtöbben kint vannak sebesültek után kutatva, de nézzen el a mentőállomásra – válaszolta a nő. – Miért?
– Szükségem lesz egy kis segítségre.
A hölgy elmutatott a hátsó ajtó felé és Evan futásnak eredt. Szerencséjére négy mentőst is talált, két kocsival. Az egyik nemrég érhetett vissza, a személyzet két tagjának ruhája csupa vér volt. Gyorsan elmondta nekik a helyzetet.
– Én vállalom. – mondta az egyikük.
– Biztos? Veszélyes lehet.
– Azt mondta hárman vannak a kúton.
– Igen.
– Ebből ketten ilyen megváltozottak.
– Igen.
– Az több mint egy. Ha nekem bajom esik is, ők jól lesznek. De az alapján, amit eddig láttunk, ha látják, hogy ember maradtam, nem fognak lőni.
A katona bólintott, majd a hátsó ajtón távozott és elsietett a terepjárójáig. Beindította a motort, és megkerülte a lakóépületeket, hogy az egészségügyi központ mellé álljon és ott feszülten várakozott. Két perccel később egy mentő szirénái kezdtek üvölteni az egészségügyi központ túloldalán és egy másodperccel később elszabadult a pokol.
Ahogy a hangzavar elkezdődött, Evan beletaposott a gázba. A mentőautóval párhuzamosan száguldott a benzinkút felé, annak túloldalán. A mentőautó beállt keresztbe a benzinkút elülső oldalán, miközben a katona terepjárója átvágott a blokád részét képező két csoport között, akik most zavarodottan forgolódtak.
Rátaposott a fékre és megállt, ezzel elzárva az utat egyik irányból a benzinkút északi oldala felé – a mentő a másik oldalon parkolt le. Az oldalsó fal közvetlenül Trevor platós kocsija mögött kiszakadt és egy több mint háromméteres, fekete szőrű minotaurusz rontott rajta keresztül karjait arca elé emelve. A papírvékony fal könnyen megadta magát a hatalmas súly előtt. A látvány egyszerre volt lenyűgöző és nevetséges: az acélizmú, hatalmas bikaember egy méretes asztalterítőt kötött a derekára, mert semmilyen ruha nem ment rá. A falban futó vízcsövek jelentették a legnagyobb ellenállást, de még azok is engedtek Jack erejének.
Evan kinyitotta az anyósülés oldali ajtót, aztán megfordult és mielőtt a blokádot alkotók felocsúdtak volna, felemelte a pisztolyát és meghúzta a ravaszt. A fegyver felugatott a kezében, gyors egymásutánban kilencszer. A támadók azonnal a járművek mögé bújtak attól tartva, hogy rájuk tüzeltek. De a katona nem az emberekre célzott. Két kocsin összesen három kereket lőtt ki. Ez volt a legbiztonságosabb megoldás.
Trevor rozoga járgányának motorja felzúgott és hallotta a háta mögött a saját terepjárójának másik ajtaját becsapódni. Beletaposott a gázba és elindult, oldalra nézett. A lélegzete egy pillanatra elállt.
Marnie bőre mély borvörös volt, szemei úgy ragyogtak, mint aranypénzek a reggeli fényben, a homlokából pedig két apró, bájos kecskeszarv nőtt. Kényelmetlenül fészkelődött az ülésben, próbált olyan helyzetet találni, ahol nem volt útban a farka.
De Evannak nem Marnie szépségétől akadt el a lélegzete. A lány tekintetében ott volt a viszontlátás öröme, a magabiztosság és az iránta érzett feltétlen bizalom. Evan gyomra bukfencet vetett.
Először a platós járgány húzott el, de szorosan követte a terepjáró is. Mögöttük több lövés is eldördült és Evan hallotta, hogy a karosszériáról is lepattant pár golyó. A visszapillantó tükörbe lesve látta, hogy a mentőt körbevette a csőcselék, de amikor a sofőr kiszállt, és látták, hogy ember, a saját járműveik felé kezdtek rohanni. Két kanyarral később megérezte a lány kezét a felkarján.
– Minden rendben! – mondta a férfi bátorítóan.
– Tudom, Evan… – suttogta Marnie.
– Már velem vagy, és nem hagyom, hogy bármi bajod is essen. Megígértem, nem?
– De igen… – Egyetlen könnycseppet törölt le az arcáról. – És én mindig is bíztam benned.
Evan szíve elszorult a szavak hallatán.
Két perccel később látta, hogy Jack integet nekik a platóról, majd Trevor lehúzódik. Evan követte. Megállt Trevor ócskavasa mellett, miközben Marnie lehúzta az ablakot. Nem messze még látszottak elöttük Sweetwater utolsó házai.
– Mi a helyzet vénember? – Evan arcán őszinte mosoly jelent meg.
– Semmi különös, csak meg akartam köszönni! – röhögcsélt az iszákos.
– Ugyan, én tartozom köszönettel, hogy vigyáztatok Marnie-ra.
– Aztán az esküvőre tessék meghívni! – Trevor vigyorával egy egész koncerttermet fénybe lehetett volna borítani.
– Hülye vén alkoholista. – morogta Evan, miközben rápillantott a mellette ülő lányra, aki elpirult és nagyon érdekesnek találta a műszerfalat.
– Merre mentek, Őrmester?
– Északra. Két nagyon jó barátom él New Yorkban.
Trevor füttyentett egyet.
– Az három nap! Biztosak vagytok benne? Van egy rozoga farmunk a semmi közepén. Mi oda megyünk. Ha gondoljátok, nálunk meghúzhatjátok magatokat.
– Nem, szerintem oda megyünk… – Evan ránézett Marnie-ra. – Persze ha neked is jó.
– Nincs a környéken családom és azt hiszem a városban sem maradnék szívesen – mondta a lány, miközben még inkább elpirult. – Szóval, ha veled mehetek, nagyon szívesen tenném.
– Ám legyen! Na mi megyünk is! Vigyázzatok magatokra! – Kiáltotta Trevor.
– Ti is! – válaszolta a katona, majd végignézték, ahogy a platós autó elhajt. Jack a platóról integetett nekik.
Ám ahogy rálépett a gázra, a kocsi hirtelen lefulladt.
– Na ne… – morogta Evan.
– Mi történt?
– Nem tudom.
Megpróbálta beindítani, de nem sikerült. A negyedik kísérletnél kiszállt és körbejárta a terepjárót. Több találatot is kapott és valami folyt az aljából.
– Ez nem fog innen elindulni – mondta Marnie-nak, aki közben maga is kiszállt.
– És most mi lesz?
– Gondolom gyalogolunk, amíg nem találunk olyat, amit elvihetünk – válaszolta miközben kiszedte a hátizsákját.
– Mármint elkötünk? – kérdezte a lány szinte felháborodottan.
– Dehogy. A táskámban van készpénz. Veszünk vagy bérlünk. Van nálam annyi, hogy egy csotrogányt kapjunk érte.
Elindultak egymás mellett. Érezte a Marnie testéből áradó meleget a hűvös esti levegőben. Felemelte a kezét és megérintette a lány arcát. Már fél méterről is érezte a lány testéből áradó meleget.
– Te forró vagy, mintha lázas lennél… – mondta, mintegy megállapításként.
– Jól érzem magam, esküszöm! – válaszolta a lány, miközben ránézett útitársára.
Valamit megpillanthatott a szeme sarkából, mert hirtelen hátrafordult és majdnem megbotlott. Megragadta a katona vállát és görcsösen szorította.
– Evan… – A lány hangja megtelt pánikkal.
Ahogy a férfi is hátranézett, meglátta a fényszórókat a távolban. Négy pár. És közeledtek. Megragadta Marnie kezét és futni kezdtek a legközelebbi ház irányába.