Zack Hutchinson nem létezik.
Pontosabban… Aki ezeket a sorokat írja, létezik. A név viszont kitalált.
Zack Hutchinson egy írói álnév. Érdekesség, hogy eredetileg a Váltás főszereplőjének neve volt. Akkoriban még másfajta karakter volt. Boldogabb. Elégedettebb azzal, ahová az életében eljutott. Végül rájöttem, hogy ő nem az, akit a történet középpontjába akartam állítani.
Mint a legtöbb író, én is a saját életemből merítek. Ez az az alapanyag, amit a legjobban ismerek. Így amikor elkezdtem átalakítani a magamról mintázott főszereplőt, adtam neki a saját érdeklődési köreimből, bizonytalanságaimból, problémáimból és a világnézetemből is.
Majd elvettem tőle azt, ami a saját életemet a legboldogabbá tette.
Így született meg Caleb Monroe.
Caleb nem én vagyok. De van egy részem, ami valahol mélyen benne rejtőzik. A külseje sokban hasonlít az enyémre. Számos hobbija is az enyém. Az a hajlama, hogy belevesse magát játékok, filmek és kitalált világok mély nyúlüregeibe, és hosszasan kutasson olyan kérdések után, amelyeket senki sem tett fel, sajnos nagyon is a részem. A félelmei és frusztrációi is olyan helyekről erednek, amelyeket jól ismerek.
De az életünk nagyon is különbözik. Példának okáért én nem vagyok amerikai. Közép-Európában élek. Informatikusként dolgozom, nem pedig egy New York-i játékbolt alkalmazottjaként. Azonban én is a kilencvenes és kétezres évek sci-fi-, fantasy- és horrorfilmjeinek, valamint számítógépes játékainak rendkívüli hősein nőttem fel. És én is az a fajta figura vagyok, aki túl sokat gondolkodik azon, hogy egy sárkányszerű humanoid képes lenne-e használni egy okostelefont.
Ez valószínűleg rengeteget megmagyaráz a Váltásról.
Mindig is szerettem a spekulatív fikciót, de ami a leginkább lenyűgöz, az az, hogy mi történik azután, hogy a lehetetlen már megtörtént. Nemcsak a Manhattan fölött átrepülő sárkány érdekel. Hanem az is, hogy ki biztosítja az épületet, amelynek a tetejére leszáll? Mi történik, amikor a kollégád hétfő reggel úgy sétál be, hogy már agyarai vannak? Mit kezdenek a tömegközlekedési vállalatok azokkal az utasokkal, akik hirtelen háromszáz kilót nyomnak? Mit csinál egy kórház egy olyan pácienssel, akinek a biológiája olyanná változott, amilyen tegnap még nem is létezett? Mi történik a politikával, a vallással, a technológiával, a reklámcégekkel, a randizással, a munkahelyekkel, a családokkal és a hétköznapi élet apró-cseprő problémáival, amikor a képzelet valósággá válik?
Erről a világról akartam írni.
De a Váltás maga egy sokkal egyszerűbb kérdéssel kezdődött:
Mi történik egy világgal, ha eltűnnek a hősei?
Nem fogok úgy tenni, mintha ez már a kezdetektől valami hatalmas koncepció lett volna, amelyből eleve egy epikus történetet akartam írni. Valójában az egészről egy félbehagyott D&D-kampány tehet. A kampány lényege az volt, hogy a játékoskarakterek megállítsanak valamit, amit úgy hívtak, hogy „A Bendő Ami Mindent Elnyel”.
Tudom. Nem a legkreatívabb név.
Befejeztünk egy hosszú kampányt, előreugrottunk az időben, és egy újat kezdtünk ugyanabban a világban. Azonban ahogy haladtunk, valami megrepedt. És a történet végül véget ért. Nem azért, mert a világ elpusztult. Egyszerűen nem játszottunk többé.
Ekkor merült fel bennem a kérdés: Mi történik most a világgal, amelyet megálmodtam, és amelyet éveken át építettem?
A hősök eltűntek. Akiknek meg kellett volna menteniük mindenkit, egyszerűen semmivé váltak, mert a játékosaik már nem játszották őket. Így elkezdtem gondolkodni azon, hogy mit tennének azok, akiket hátrahagytak.
Az első ötletem egy rituálé volt. Az általam teremtett világ lakói egy olyan dologgal néztek szembe, amit már nem tudtak megállítani, így arra gondoltam, hogy talán úgy próbálnának túlélni, hogy kapukat nyitnak egy másik világba. Az ötlet formálódni, változni kezdett. Végül a kapuk teljesen eltűntek.
A rituálé valami sokkal különösebbé vált: a világot átjáró mágiát az élőlények lelkeivel együtt átmenekítik egy másik világba. A mi világunkba.
És egy ponton ez az elképzelés vált a Rituálévá.
A Rituálé eredménye pedig a Váltás.
Ettől a ponttól kezdve már csak szereplőkre volt szükségem. Ízig-vérig kalandmester vagyok, így hát olyan emberekből építettem karaktereket, akiket ismertem. Egy személyiségjegy innen, egy félelem onnan. Egy vicc. Egy önbizalomhiányból fakadó szokás. Egy élmény. Valami, amit valaki valamikor mondott. Mindezt kiegészítve, összekeverve, átformálva.
Majd behajítottam őket ebbe a világba, és figyeltem, mi történik. Kellett hozzá pár próbálkozás. Több mint pár, hogy őszinte legyek. De végül a történet olyasmivé vált, amire már úgy tudtam ránézni, hogy azt mondtam: tűrhető. Azt szeretném, ha mások is látnák.
Így jutottunk ide.
A Váltás nem a civilizáció végének története.
Hanem arról szól, hogy a civilizációra valami teljesen lehetetlen dolog zúdul, és miután elcsendesednek a sikolyok, vonakodva visszatér a munkához. Vannak hősök és gonosztevők. Mágia és szörnyek. Elfek, orkok, sárkányok és olyan dolgok, amelyek sokkal különösebbek, mint az előbb felsoroltak.
De mindezek mögött a történet emberekről szól. Emberekről, akik fejlődnek, elveszítenek számukra fontos dolgokat, vagy éppen olyasmit találnak, amiről soha nem tudták, hogy szükségük van rá. És arról, hogy még ha látszólag egyetlen éjszaka alatt véget is ér a világ, az embereknek másnap akkor is ki kell találniuk, hogyan tovább.
Nos, ez lennék én.
Többé-kevésbé.
Hívjatok csak Zacknek.
És ez a weboldal annak a bizonyítéka, hogy milyen mélyre képes leásni magát valaki egyetlen apró ötlet nyomán.